Exponálunk, majd a végeredménnyel próbálunk mások szemében többnek látszani. Mi lenne, ha inkább mi magunk válnánk emberileg gazdagabbá a fotográfia mint a látás ítélkezésmentes művészete által?
Húsz év intenzív fotózás után döbbentem rá, hogy létezik egy olyan alkotói módszer, amikor nem szándékosan vadászok a képekre, hanem szándéktalanul, mintegy kiüresedve hagyom, hogy maguk a képek találjanak meg engem. Első hallásra ellentmondásosnak és misztikusnak tűnhet mindez, pedig immáron 12 éve napi szinten így gyűlnek a képeim.
Az alkotáshoz szükség van a művészre, aki felkészült és kifejlett KÉPtudóként, a vizuális kommunikációban jártasként bármilyen helyzetben képes megnyílni az éppen feltáruló KÉPre. Így tudja megengedni, hogy az alkotás tőle függetlenül, de mégis általa szülessen meg. Nem egóból, nem agyalás vagy akarás eredményeként, csak látásból, figyelemből, jelenlétből.
„És most hálás vagyok műveimnek, hogy oly sok mindenre megtanítottak. Tisztelem őket, mert magasabbra vittek, mint amilyen magasra a magam erejéből jutottam volna.” (Hamvas Béla)
Nem csak az alkotói, de a hétköznapi életünk is látványos, minőségi változáson megy keresztül, ha a fenti „módszert” sikerül elsajátítanunk. A lényegtelennek tűnő pillanatok valódi mélységeinek felfedezéséhez, és az elsőre látványosnak mutatkozó, ám valójában jelentőség nélküli momentumok felismeréséhez az egyik legnagyszerűbb és legszórakoztatóbb, gyakorló eszköze tud lenni a fotográfia.
Amikor fotózást oktatok, a fentiekre koncentrálva igyekszem vezetni azokat, akik megtisztelnek a bizalmukkal.
Ha kíváncsi és nyitott vagy, és szeretnéd tartalmasabbá tenni a mindennapjaidat, nemcsak horizontálisan, hanem vertikálisan is élve az életet, akkor biztosan tetszeni fog ez a tanfolyam.